Karlsruhe – viel vor. viel dahinter

Ez a városi marketingszlogen, ami úgy érzem, tökéletesen passzol az utolsó bejegyzésemhez is. Magyarra fordítva „Karlsruhe – sok előtte. sok utána. De németül jobban hangzik;)

4 hónap valójában nagyon rövid idő. Főleg majd 1-2 év távlatából, ha visszatekintek. Viszont az is biztos, hogy így sokkal több emléket tudok majd felidézni, mintha ezt a 4 hónapot otthon töltöttem volna.
Tegnap este komoly filozófiai beszélgetést folytattunk Richivel a konyhában hajnali 3-ig. Kár, hogy mindezt egy üveg vodka elfogyasztása után tettük, így sajnos túl sokra nem emlékszem:) A téma többek között az volt, hogy mennyire megváltoztathatja egy-egy döntés az ember életét. És hogy ebbe mennyire nem érdemes belegondolni. Sajnos én általában nem tudok nem belegondolni, mert minden egyes döntésemet az életemben túlgörcsöltem. Megpróbáltam lefuttatni az összes lehetséges forgatókönyvet a fejemben. Csak sajnos az a nehézség, hogy az ember soha nem látja az összes tényezőt. Talán emiatt is estem akkora pánikba a kijövetel előtt. Nem tudtam milyen lesz a cég, nem tudtam hol fogok lakni, milyen emberek fognak körülvenni. Persze megpróbáltam minden lehetséges forrásból információkat begyűjteni. Például kiutazás előtt letöltöttem a lakótársaim CV-jét az aieseces weboldalról, de utólag visszagondolva igencsak benéztem ezt a dolgot. Diana a decens érettségi-fényképével visszahúzódó kislánynak tűnt. Ezen utólag már csak nevetni tudok:)
Megnéztem egy filmet a héten, ami elég ijesztő volt, de nagyon elgondolkodtató. Mr. Nobody a címe. Ajánlom figyelmetekbe! Egy férfi életét mutatja be, pontosabban az összes lehetséges életutat, amit bejárhatott volna annak megfelelően, hogy milyen döntést hoz az egyes sorsfordító pillanatokban.
Mi lett volna ha…Ha máshova kerülök, ha végül visszamondom,ha… Sokkal egyszerűbb, ha az ember ráfogja a sorsra az egészet. Én is ezt tettem végül. Elolvastam a horoszkópomat, és meg volt írva, hogy ebben az időszakban elindulok majd egy intellektuális irányba, ami később továbbvisz az életben. És hogy ez egyben egy önismereti utazás is lesz. Ezen kívül az állásinterjú utáni napon augusztusban, mikor utaztam vissza Pestre egy óriási piros „Karlsruhe Versicherung” feliratú hőlégballon szállt fel mellettünk a Balaton parton, amit isteni jelnek vettem.
Akárhogy is, én végül nagyon örülök, hogy ezt az utat választottam/kaptam a sorstól. A nehéz pillanatok ellenére, vagy pont hogy azok révén is, de úgy érzem több lettem ezzel a gyakorlattal. Olyan mintha az ember elé tükröt tartanának. Kívülről nézhetem, hogy hogyan élek, hogyan élünk otthon. Sok minden más megvilágításba került, és a kicsit fel tudtam rázni magam a tatás fásultságomból.
Ezen kívül szerintem kis országunk kritikán aluli nemzetközi szereplése ellenére is, sikerült jó képet közvetítenem rólunk, magyarokról, az országunkról, a mentalitásunkról. Bármennyire is közhelyes ez a „you are the ambassador of your country” szlogen, de biztos, hogy van benne igazság. Elég komoly lépéseket tettem a pálinka-imázs nemzetközi kiépítésében. Illetve a turizmus fellendítéséért is hálás lehet nekem a magyar állam, ugyanis a fél Németországot meghívtam Magyarországra. Páran már jelezték is hogy jönnek;)

És röviden arról, hogyan telt az utolsó hetem.
Múlt pénteken volt a hivatalos „búcsúbulim”. Először vacsival indítottunk édeshármasban: Richi, Diana és én, aztán átmentünk az aiesec irodába. Valójában nem buli volt ez, hanem beszélgetős, vízipipázos este, ahol ott volt mindenki, aki számít, plusz a ráadás. Összesen 15-en. Felemlegettük a legszebb emlékeket, Diana még pohárköszöntőt is mondott nekem. Az biztos, hogy nélküle eseménytelenebb lett volna ez az idő. És nagyon jól esett, hogy el tudott jönni Stuttgartból a búcsúztatásomra:)A cégben ma volt az utolsó munkanapom, ezért tegnap sütés volt a program. Csináltam sajtos pogit (a Barbi-féle túrós változatot), és egy laktóz-glutén és cukormentes sütit, hogy senki ne utasíthassa vissza a kínálást. Több munkatársnőm folytat különböző diétákat, úgyhogy nehéz volt mindenkinek megfelelőt készíteni. Végül a Sághy Viki-féle kókuszos kölesgolyót sikerült továbbfejlesztenem ily módon. A sütésben segítségemre volt Richi és Clara is, aki ráadásul elővarázsolt a szobájából egy üveg Finlandia vodkát. Mindezt persze pár üveg sör után. Reggel konstatáltam, hogy a Finlandiát sikeresen elfogyasztottuk. Azt tudom, hogy jól éreztük magunkat, a sütik is jól sikerültek, és ha későn is, de végre megtört a jég Clara és köztem. Vodka connecting people;)
Az utolsó munkahelyi ebéd is nagyon jól sikerült. Saláta-parti volt, ami annyit jelentett, 10-en készítettünk közös saláta tálakat a konyhában. Nagyon finom volt, és persze egészséges (bár szerintem ennyi vodka után ezt az egészség dolgot inkább nem feszegetem:)
És persze kaptam búcsúajándékot is a kollégáimtól. Egy bögrét megspékelve euró virágocskákkal. Eltalálták az ízlésemet;) A bögre sztorija is nagyon vicces. Minden reggel kávéval indítottam a cégben, amihez a bögrét a konyhaszekrényből választottam. Volt egy csomó, de egy különösen tetszett, ezért ha még nem vitte el senki, akkor azt szoktam választani. Nos, ma kiderült, hogy ez a főnököm, Tina bögréje volt. Bár soha nem szólt, de azért konstatálta, hogy rájárok a bögréjére. Úgyhogy kaptam egy ugyanolyat:) És még a felirat is passzolt az alkalomhoz: Ohne Dich ist alles doof. (Nélküled minden sz**)
Mindent összevetve iszonyat mázlistának érzem magam, ami a munkahelyeket illeti, ahol eddigi életem során megfordultam. Valahogy mindig sikerült beletrafálnom a tutiba. Még így is, hogy látatlanba jöttem.

Holnap utazok (bár még semmit nem pakoltam össze). Izgalmas lesz, mert 20 éve nem látott hóesést mondanak, én meg ugyebár busszal megyek. De tekintve, hogy ma csődöt jelentett a Malév, még hálás is lehetek, hogy nem repülök. Biztosan fura lesz ilyen hirtelen visszapottyanni a régi életembe. Pontosabban az üres pesti lakásba. De nem nyafogok, mert arra semmi okom. Örülök, hogy itt lehettem, és örülök, hogy otthon is van hova hazamenni, hogy van munkám, és ha Tomi most nem is tud fogadni, de lesz, aki várni fog vasárnap.

Karlsruhe-viel vor. viel hier. És meglátjuk, mi jön utána;)

Róma

Ez az út megkoronázta a gyakorlatomat, akárcsak az erasmusos félévemet Barcelona. Szabadság, napsütés, sok látnivaló és rengeteg nevetés. Igaz csak két nap volt az egész, de a hatás még mindig tart!
Úgy indult, hogy majdnem nem is mentem. Karácsony előtt találták a fiúk a kedvezményes repjegyet (16 euro oda-vissza), de én akkor csak a hazaútra koncentráltam, és azt gondoltam, hogy 2 napra nem éri meg. Még szerencse, hogy az aieseces karácsonyi vacsorán sikerült rábeszélniük. Megjegyzem, egy kis házi csapolt sör is közrejátszott. Így történt, hogy 3 pasival mentem Rómába:)
Ryanairrel repültünk Baden-Badenből, ami kb. 30 km Karlsruhétől. Szerencsére Richi kivitt minket autóval, így péntek reggel még be tudtam menni dolgozni pár órára, mert a szabadságaimat ugyebár mind elhasználtam.
Már majdnem el is felejtettem, hogy milyen fantasztikus élmény a repülés! Ablaknál ültem odafelé és visszafelé is, és felükről pásztáztam a svájci Alpokat. Gyönyörű volt! (Breaking news: a Ryanair jön vissza Magyarországra 2012 márciusától!)






Róma azért is volt nagyon jó választás egy hétvégi kiruccanásra, mert egyrészt Ryanair reptere kifejezetten közel van a városhoz (fél óra busszal), másrészt a város fő látnivalói is úgy helyezkednek el, hogy gyakorlatilag gyalog be lehet járni az egészet. Szerencsére Amir nagyon jó kis hostelt talált, ami mindenhez közel van, viszonylag olcsó, de mégis szép, és még a neve is vicces (Funny Palace:).
Fél 5 körül érkeztünk be a városba. Amir, Richi és én gyorsan becsekkoltunk a hostelbe. A szállásadónk nagyon jó kis tervet készített nekünk a 2 napra, bort is kaptunk, meg pár pizza kupont. Faisal egy barátjánál szállt meg. Jobb is volt így, mert még nem csillapodtak le teljesen a kedélyek a 2 fiú között. Faisal barátját Butának hívják, és doktori képzésen van Rómában. Na, ezt a bemutatkozást nehezen bírtam ki röhögés nélkül: „This is my friend, Buta, he is making his Phd”:D:D:D:D
Első este bejártuk a főbb tereket, elsétáltunk egészen a Vatikánig, és a végén beültünk egy pizzériába. Ami nagyon érdekes, hogy egyrészt minden sarkon van valami látnivaló, másrészt minden látnivaló körül legalább egy tucat bangladesi, akik különböző haszontalan dolgokat próbáltak rátukmálni a turistákra. Éjszaka rózsát árultak, meg lézereket, meg világítós Colosseumot. Nappal pedig takonygolyót. Ami azért valljuk meg, nem valószínű, hogy a legkelendőbb dolog a Vatikán előtt például. De fura, mert ha nem fogyna, biztos nem árulnák annyian. Mondjuk én Amiron kívül nem láttam mást vásárolni tőlük. Ő a Trevi Fontanánál csináltatott egy fényképet, amit 5 euróról 2-re alkudott. De persze csak a szálláson derült ki, hogy a háttér tiszta fekete lett, a szépen kivilágított szökőkútból semmi nem látszik:)
Másnap csodaszép napos idő volt és legalább 15 fok. A Colosseummal és a Fórummal indítottunk. Kétszer oda-vissza megkerültük, de végül úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be. Richi már járt Rómában kétszer is, és ő mondta, hogy annyira nem éri meg, mert nem sokban különbözik, amit belülről lát az ember, mint amit az utcáról is simán lehet látni. Meg persze hosszú sor is volt. Úgyhogy továbbmentünk a Vatikánhoz.
A Szent Péter bazilika előtt is sorba kellett állni, de az viszonylag gyorsan ment. Csak át kellett sétálni a biztonsági kapun. A világ legnagyobb temploma gyönyörű volt belülről is! Bár az történt, hogy Faisal elkezdett arról értekezni velem, hogy vajon mennyi időre van szüksége a pápai cím eléréséhez. Mondtam neki, hogy szerintem ezzel már elkésett, de nem akarta elfogadni a tényt. A lényeg, hogy sikeresen elszalasztottam a legfőbb látnivalót, Michelangelo Piétáját! Persze magamtól nem jöttem volna rá, csak miután megjártuk a Vatikán Múzeumot is, és a Sixtus-kápolna után teljes bűvöletbe esve a múzeumboltban elkezdtem lapozgatni egy Michelangelo könyvet, és hopp, kiderült, hogy a Pietá a bazilikában volt! Na, erre megmondtam a fiúknak, hogy én nem mehetek haza anélkül, hogy ezt látnám. „Szerencsére” itt már Faisal nem volt velünk, mert a nap felénél bemondta az unalmast, azzal az ürüggyel, hogy ő lejárta a lábát, és visszament a szállására. Mi meg besoroltunk ismét a bazilikához. Ekkor már esteledett, Amirnak eljött az ima-ideje, mi meg addig Richivel felmentünk a bazilika kupolájába is. Ezt is Michelangelo tervezte. Nem volt semmi az a pali. Utána otthon elő is kerestem a róla szóló „Volt egyszer az ember” meseepizódot.:)
Szombat este még egyszer bejártunk mindent kivilágításban is, bementünk a Pantheonba, ami szintén szédületesen magas volt. És visszamentünk elverni a bangladesi fotós gyereket is. A vége az lett, hogy lett 2 fényképünk 2 euróért, de a szökőkút persze egyiken sem látszik:)

Összességében rengeteget gyalogoltunk, megettünk egy vagon pizzát, meg persze egy kis olasz bor is dukált hozzá, félig megtanultunk olaszul is, de mindenekelőtt nagyon jól éreztük magunkat! Aztán olyan hihetetlen volt ismét visszapottyanni a német nyirkos esős valóságba.

(További képek a facebookon;)

Újrahangolás

Kedves Olvasóközönségem! (már ha van ilyen :)

Bocsánat, hogy nem jelentkeztem már egy hónapja. Az otthon töltött 2 hét után kicsit nehéz volt visszahangolnom magam a kinti életemre. Meg hogy is mondjam, nem indultak zökkenőmentesen a dolgok. Mikor megérkeztem január 7-én egy romjaiban álló konyha fogadott. Diana itt hagyta karácsonyi és egyben búcsúajándékul az összes mosatlan edényét a fiúknak (értsd az egész konyhát). Akik persze restek voltak elmosogatni azt, így 2 hét után nekem kellett ezt megtennem a 15 órás buszútról beesve. Ezen kívül az internetet sem sikerült addig megszerelniük, ami karácsony előtt romlott el. Persze ez is rám maradt, mivel én maradtam az egyedüli a lakásban, aki beszél németül. Nem volt egy egyszerű menet, de végül 4 hét, és legalább 4 időpont egyeztetés után (amin a szerelők különböző indokokkal nem jelentek meg) újra lett net a lakásban. Diana helyére beköltözött Clara, akivel nem lettünk nagy kebelbarátok az elmúlt 3 hónap alatt, így túl sok jóra nem számíthattam. És akkor még nem említettem a valóvillába illő történéseket. A 2 jómadár lakótársamnak sikerült úgy összeveszniük a távollétem alatt (történetesen egy lányon), hogy nem beszéltek egymással. Így azért érthető, hogy nem repestem a boldogságtól az első hétben.
De igyekeztem, elvonatkoztatni, és feltalálni magam. Volt egy global village (nemzetközi est), ahol megpróbáltam kicsit polírozni országunk imidzsét. Ehhez hoztam otthonról egy kis muníciót (pálinka+túrórudi). Voltam színházban, moziban, és bulizni is. A színház azért volt nagyon érdekes, mert egy olyan német könyv (Gut gegen Nordwind) alapján készült a darab, amit 3 éve németül sikerült elolvasnom. A könyv is tetszett és a darab is nagyon jó volt. Végre értettem a vicceket is! Ide egyedül mentem, mert már az összes jegy elkelt januárra, én meg végső elkeseredésemben, amiért nem volt internet otthon, bepróbálkoztam egyik este a színházban, és pont egy valaki visszamondta, úgyhogy már ugrottam is:)
A moziról sem írtam még, azt hiszem. Már harmadszor mentem az ún.” Sneak preview”-ra, ami premier előtti vetítést jelent. A közelünkben van egy nagy mozi, ahol 5 euróért minden hétfőn este levetítenek egy vadiúj művészfilmet, amiről azt kell tudni, hogy nem lehet tudni, hogy mi lesz. Magyarán beülsz, és várod, hogy elgördüljön a függöny. Ja, és mindemellé kapsz egy pezsgőt és bretzelt (német perec), hogy oldódjon a feszültség. Végül pedig lehet értékelni a filmet egy kérdőíven. Mindig teltház van.
Ezúttal egy belga-olasz-francia filmet vetítettek. Zsófival, Richivel és a lakótársával mentünk. A fiúknak nem nagyon tetszett, de nekünk lányoknak igen. Remek kikapcsolódás!
A buli az meg úgy jött, hogy global village-en találkoztam az előző generációs gyakornok csapattal, akiket visszahúzott a szívük Karlsruhéba. És megbeszéltük, hogy péntek este átjönnek a lakásba nosztalgiázni, mivel korábban ők is itt laktak. Persze nem jöttek üres kézzel, meg kicsit többen is lettek, mint számítottam, így aztán meglett a szokásos péntek esti hangulat, és buli is aztán.
Az elmúlt hét pedig azzal telt, hogy összedobtam egy újabb honlapot Tomi játékainak. Ami még nincs ugyan teljesen készen, de már feltöltöttem netre. Szóval meg lehet nézni, és likeolni is kell majd hamarosan! (www.casualjatekok.hu). Illetve felkészültünk a hétvégi római kiruccanásra. Ami egy külön bejegyzést érdemel, úgyhogy ezt itt most be is fejezem gyorsan.