Kultúrsokk Karlsruhében – az első hét

A kiutazás előtt már eljutottam arra a szintre, hogy nem érdekelt, mi fog történni. Lefuttattam a fejemben a „hazamenekülős” verziót, és már félig-meddig fel is dolgoztam a kudarcot.

Nem hagytam magamnak sok időt a felkészülésre. Csütörtökön este még csapat-építettünk a tatásokkal, péntek utolsó munkanap és leszerelés a Tatában, este utazás haza, szombaton 10 éves általános iskolás osztálytalálkozó Lentiben, vasárnap pedig indulás Győrből.

15 órás buszút után hétfő délelőtt érkeztem Karlsruhébe. Ketten is kijöttek elém a helyi aiesecesek közül. Kedvesek voltak, elkísértek a lakásba és éppen csak egy zuhanyra volt időm, és már vittek is várost nézni. Addigra már valami 6-an 7-en összeverődtek, gyakornokok és karlsruhei aiesecesek. Azért a hangulat nem volt teljesen felszabadult. Clara, a román gyakornok lány egy nappal előttem érkezett, és szerintem hasonlóan érezhetett, mint én. Megnéztük a kastélyt, meg felmentünk egy kilátóhoz, ahonnan nagyjából be lehetett látni a várost. Őszintén szólva elsőre nem lett a szívem csücske. Ulmhoz hasonlítottam, ami akkor sokkalta szebbnek tűnt. (de most már tudom, hogy a kettőt nem lehet összehasonlítani)

Ezután visszamentünk a lakásba, és amíg én elkezdtem kipakolni, a többiek pizzát készítettek a tiszteletemre. Közben megérkezett Zsófi is, a trainnebodym, aki magyar, sőt anno én is szervező voltam abban az AIESEC táborban, amiben ő csatlakozott. Szóval régről ismerem, és nagyon nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy itt van. Kicsi a világ:)

A szobám nem nagyon tetszett, mert sötét, meg elég piszkos is volt. De az még csak hagyján. Ami különösen kiverte nálam a biztosítékot, az a konyha. Ilyen piszkos konyhát, nem tudom, hol láttam utoljára. Az helyzet, hogy az ember könnyen hozzászokik a jóhoz, így nekem is nehéz volt feldolgozni, hogy egy időre meg kell válnom a kényelmes pesti albérlettől. A vacsi alatti feszült hangulatot végül egy kis hazai pálinkával sikerült oldani:)

Kedd reggel szegény Zsófi kísért be a munkahelyre, de nem nagyon sikerült semmit mondania, ami kicsit kizökkentett volna. Annyira féltem, hogy nem lesz jó a hely, és akkor tényleg azt fogom érezni, hogy bakker, mi értelme volt az egésznek.

De berobbantam a cégbe. A főnököm egy csupa mosoly nő, aki rollerrel közlekedik a folyosón. Egyből végigkísért az egész irodán, mindenkinek bemutatkoztam, röviden elmondta mindenki, hogy mivel foglalkozik a cégben. Volt, aki magyarul is megpróbált intézni hozzám pár szót (Szeretlek és hasonlók;). Az egyik irodában egy kutya is „dolgozik”, hogy mit is csinál pontosan ott, azt nem értettem teljesen. A nagyfőnök is teljesen közvetlen volt. Ettől egy kicsit elszoktam a Tatában. Meg attól is, hogy alig 1 óra alatt már saját gépem és email címem volt. Az első napon meghívott ebédelni a team, akikkel majd együtt fogok dolgozni. A munkáról majd egy külön bejegyzésben írok részletesebben. A lényeg, hogy jó érzéssel zártam az első napot, és úgy jöttem ki, hogy igen, ezt akartam, és megpróbálok mindenhez a lehető legpozitívabban hozzáállni.

Elkezdtem más szemmel nézni a várost. Elég nyüzsgő, mediterrán hangulatú hely ez. Mindenki biciklivel közlekedik, mindenki. Remélem, hamarosan én is…Nagyon vegyes a lakosság, nem csak törökök, de szinte minden náció él itt. Villamos a tömegközlekedési eszköz. Most épül a metró is, és sajnos emiatt eléggé fel van túrva a város.

Az első hét elég sűrű volt, be kellett regisztrálnom magam a helyi hivatalban, bankszámlát kellett nyitnom. (A bankom nagyon durva. Középen könyvespolc, fotelek, plazma TV, játékok a gyerekeknek, és kávé a felnőtteknek arra az esetre, ha esetleg várni kényszerülnek.) Közben bedöglött a gépem is, nem működött a net. Az egész Karlsruhe azon volt, hogy megszerelje. Ja, azt még nem is írtam, hogy ez egy technische Hauptstadt, minden az informatika körül forog. Rengeteg IT cég van a városban. Az összes főiskolán, egyetemen olyan friss technikai dolgokat tanítanak, amiről nálunk szerintem még nem is hallottak. Voltam olyan Campus épületben (Rechnerzentrum), ami 4 szintjének minden termében számítógépek vannak. Ide járnak a diákok gépezni. Mi ehhez képest a Külker két mindig nyitva álló számítógép terme…

A lakótársaimról is majd egy következő bejegyzésben írok. Előzetesben csak annyit, hogy négyen vagyunk: egy ukrán lány, egy pakisztáni, egy iráni fiú és én. A héten kétszer ettem pakisztáni vacsit, egyszer iránit, és kóstoltam helyi sört és bort is. Na meg a hazai pálinka is elfogyott péntek este, aminek egy őrült buli lett a vége. Ezt inkább nem részletezem.

A másnap…Huh, délelőtt takarítással próbálkoztam, aztán városnézés, este főztem a többieknek, ti. ez a standard másnapos tevékenységem. Bejött nekik a magyar kaja (Gombaleves + dödölle). Én nem erőltettem ezt az evés dolgot. Vasárnap pedig regeneráltam az agysejtjeimet.