Így élünk mi - 4. hét

Ezennel bemutatom a kis lakóközösséget, azaz hogy élünk mi négyen a gyakornokházban.

Az elején már írtam pár szót a lakásról. Arról, hogy az első benyomások nem voltak túl jók…Nos, azóta otthonosabbá tettem a szobámat, a konyhát is kitakarítottam még az első héten, és sikerült magamat valamelyest visszaállítani a kolis életstílusra is. Úgyhogy most már szerencsésnek mondom magam, amiért végül kettőnk (Clara és én) közül nekem jutott a negyedik szoba a lakásban. Nem mondom, hogy súrlódásmentes az együttélés, de legalább mindig történik valami.

A bemutatást a lányszekcióval kezdem. Diana, az ukrán lakótársam 20 éves, de már élt Amerikában, Kínában és Indiában is. Ezek a tények önmagukban árulkodóak…A lényeg, hogy igencsak belevaló leányzó, és mindemellett egy nagyon közvetlen és humoros jelenség. Az ő traineebodyja, Richi, aki ugyan nem velünk lakik, hanem innen egy sarokra, de olyan sokat időzik nálunk, hogy tiszteletbeli lakótársként őt is bemutatom. Háromnegyed német és egynegyed japán a srác, de ránézésre fordított az arány. Ráadásul folyamatosan origamit hajtogat.:) Nos, ők mindketten beszélnek oroszul. Diana Kijevből származik, és ott alapból oroszul beszélnek. Richi pedig élt ott egy évet. Úgyhogy mi így hárman jól megtaláljuk a közös hangot a három nyelv (angol-német-orosz) valamelyikén.

A két fiú lakótársam szintén elég érdekes utat járt be idáig. Amir Iránból származik, de 16 éves korában eljött otthonról, hogy ne kelljen bevonulnia katonának. Élt Dubaiban fél évet, aztán Malajziában még 7-et. Ott végezte el az egyetemet. Aztán még Azerbajdzsánban is volt 4 hónapot, de azt most meg nem mondom, hogy mikor vagy miért keveredett oda. És most itt van. Haza csak nagy ritkán 3-4 évente egyszer látogat, de ő már átállt amolyan világvándor életmódra. Következő úti cél Amerika lesz. Rajta keresztül már 3 másik iránit is megismertem, úgyhogy sokat megtudtam az országról. Nem lehet egyszerű ott fiatalnak lenni. Alapvetően nem a gazdasággal vagy a társadalommal van probléma. Igaz nincsenek koedukált középiskolák, és a nők csak kendőben mehetnek ki az utcára. De az oktatás és a gondolkodás nem sokban különbözik, csak a politikai nyomás rettentően erős. Sokan csinálják Németországba a Mastert, valaki már alapból úgy indul neki, hogy többet nem megy haza, mert nem érdemes. Azért ez nem lehet egyszerű, főleg ha az ember szereti a hazáját…Márpedig hogyne szeretnék.

Faisal pakisztáni, pontosabban Kasmir pakisztáni részéről származik, viszont Svédországban végezte az egyetemet, de élt már Dániában is.

Mivel mindkét fiú muszlim, ezért nem isznak alkoholt (a lányok isznak helyettük is;), és nem esznek sertést. Ez eddig nem nagy újdonság, de amit én is csak itt tudtam meg, hogy a többi húst is csak akkor ehetik meg, ha az állatot speciális módon ölik le. Ezeket a húsokat halal (megengedettet) jelzéssel látják el. Ilyesmit persze nem olyan könnyű beszerezni Németországban. Ami az imádságot illeti, azt sem könnyű kivitelezni. Naponta ötször van kötelező ima, ami öt különböző napszakban történik, a nap járásától, évszaktól és földrajzi helyzettől függően. Ez azt jelenti, hogy éjszaka is fel kell kelni. Kettőjük közül csak Amir tartja be a napi ötszöri imát, aminek szegény Diana „issza a levét”, mert a 2-2 szoba közt van belső ajtó, így simán áthallatszik minden.

Most pedig pár szó a múlt hét történéseiről. Részt vettem egy céges konferencia szervezésében, ami témájában annyira nem állt közel hozzám (szoftverek), de arra jó volt, hogy egy kicsit jobban megismerjem a munkatársaimat. Ezen a napon volt a céges csapatépítés is, az ún BBB, ami annyit tesz mint BIER-BIER-BIER (sör-sör-sör). Innentől nem nehéz kitalálni a koncepciót: Sör-Weisswurst-Brätsel, amolyan Oktoberfest életérzés. Itt konstatáltam, hogy az informatikusok a társadalom egy külön rétegét képezik ugyan, de annak ellenére még van humorérzékük, igaz én a nyelvi korlátaim miatt csak kb. minden ötödik viccet értettem meg.

Ha péntek este, akkor vízipipa. Viszont mivel Clara visszavitte a pipá(nka)t, ezért kénytelenek voltunk elmenni egy közüli Sisha-bárba. Elég hangulatos volt. Mondjuk, azért jó volt, hogy magunkkal vittük Richit, mert nem sok kékszemű-szőke hajú egyén volt a helyen. Na meg a nemek aránya sem volt teljesen egyensúlyban. De a pipa ritka jó volt. Mondanám, hogy a legjobb, amit eddig próbáltam, csakhogy azóta már azt is sikerült überelni;)

Vasárnap Baselbe kirándultunk, ami ugyebár már Svájc, igaz alig 10 perc vonatútra a német határtól. Öten akartunk menni, de mivel Clara lekéste a vonatot, így végül 2 iráni fiú+Diana+én vágtunk neki az útnak. Cserébe Baselben mindent Claráról neveztek el: Clara-utca vezetett a vasútállomástól a központba, ahol Clara-shopping-centert, Clara templomot és Clara ékszerész is láttunk. Pont őszi vásár volt a városban, így minden tér tele volt ringispíllel és vásári sátrakkal. „Cirkusz kell a népnek”, a svájciaknak legalábbis. Csak egy kávéra és egy dönerre költöttem, de nem merem leírni az összeget (a lényeg, hogy minden dupla annyiba került, mint Németországban!)

Hétfő itt ugyan munkanap volt, de november 1-e nem, így kihasználva a plusz egy pihenőnapot, életemben először Halloween buliba mentem. Igaz csak amolyan házibuli volt, de jófajta. Életem legjobb vízipipáját végülis itt próbáltam. Próbáltam ellesni a technikát, majd otthon tesztelem;) De feltétlenül be kell szerezni hozzá kókuszdió szenet, mert az a titkos esszenicia. Ezenkívül megismertem egy csomó új és érdekes embert, többek között egy novoszibirszki orosz lányt is;)