Karácsony előtt

Karácsony előtti utolsó bejegyzésemet írom. Ugyan már egy hónapja megy a karácsonyi ráhangolódás: karácsonyi vacsik, vásár, miegymás. Igazán mégsem csapott meg az ünnepi hangulat. Ezt egyrészt a rémes idő számlájára írom. 2 hete folyamatosan esik az eső, minek következtében megint sikerült összeszednem valami vírust, úgyhogy a hangom elmenőben van. Másrészt ezer más dolog vonja el a figyelmem. Olvasom, hallom az otthoni híreket, és hogy is mondjam, talán egy nagy sóhajjal tudnám leginkább kifejezni, amit érzek. Nem akarok politikáról írni, de kíváncsi vagyok, hogy otthon majd ki mit mond, hogy látjátok a történéseket. Minden nap olvasom az indexet, origót, és megmondom őszintén nem értem, hogy mit akarunk elérni. Ha azt, hogy kiváltsuk a körülöttünk lévő nagyhatalmak és az EU rosszallását, akkor azt hiszem, elég jó úton haladunk.

Tegnap volt a céges karácsonyi buli. Kulcsszavakban: a legnyereségesebb negyedév a cég történetében (azért vágjátok, hogy ez az az időszak, amióta itt vagyok;), forralt bor és ítéletidő, díjkiosztó, grillezett zöldségek, saslik és hamburger vacsorára (az utóbbi nagyon népszerű volt), nagyjából mindenki ott volt (még a takarítónő is), sok nevetés és számomra pár érdekes beszélgetés. Amelyek közül kettőt emelnék ki, mindkettő Magyarországgal kapcsolatos. Egyrészt a könyvelőnkkel egy immár nyugdíjas hölggyel, aki korábban operaénekes volt, beszélgettem hosszabban. A rendszerváltásról volt a téma, hogy ő akkor pont Magyarországon volt 89-ben, sőt egy kórussal fel is léptek a parlamentben a nagy napon, és hogy ez milyen életre szóló élmény volt számára, igazi történelmi pillanat. Másrészt a cégvezetővel beszélgettem egy kicsit, akinek az édesanyja magyar származású, pontosabban dunai sváb. Mór környékén élnek még rokonai. Ez a férfi a „legjobb pasi a cégben”. Korban 40-45 között tippelném, családapa, és rettentő sármos. No, de visszakanyarodva a témához. Mi kis ország vagyunk, ezért nyilván nem sokat tudnak rólunk, ha mégis akkor többnyire kedves miniszterelnökünk nevét, és a médiatörvényt említik. És sajnos mindkettőhöz elég negatív kép társul. A gazdasági helyzetünket nem látják innen, ami nem csoda, mert lassan már nincs is gazdaságunk.De a lényeg, amit mindkét beszélgetésből leszűrtem, hogy a rendszerváltás környékén még elég pozitív kép élt rólunk, főleg a Horn Gyula-féle határnyitás volt az, amivel elnyertük a tiszteletet. Most viszont volt olyan helyzet, amikor úgy éreztem, ciki magyarnak lenni. Ennek ellenére mindig hangoztatom, hogy haza fogok menni, mert magyarként csak ott tudom elképzelni a jövőt. Ami belegondolva az otthoni helyzetbe, és az itt kínálkozó lehetőségekbe (munkaerőhiány van egész Németországban!), mártírságnak tűnhet.

Ami az elmúlt hetet illeti, volt még egy aiesec karácsonyi vacsora is. Ugyanabba az étterembe mentünk, ahol a marketinges kollégáimmal is voltam. Badischer Braushaus a neve a helynek. Helyben főzik a sört és persze a badeni tradicionális ételeket. A sör nagyon finom, a kaját viszont nem cserélném le az otthoni ízekre. Errefelé az ún. Spätzle számít hagyományos ételnek. Ez nokedlihez hasonlító tésztaféle. És ehhez eszik a nehezebbnél nehezebb húsokat. Jó hangulatú este volt.

Kedden részt vettem egy aiesec által szervezett állásbörzén is. A célcsoport az informatikusok voltak, de azért én is átcsúsztam a szitán. Elsősorban az előadások érdekeltek, azok közül is a játék lokalizációval kapcsolatban prezentált egy karlsruhei online játékokat gyártó cég. Sajnos nem sok újat mondtak, sőt utólag megnéztem a magyar weblapjukat, és még helyesírási hibát is felfedeztem. A többi előadás érdekesebb volt, de ott meg nem mindig értettem a dolgokat, mert hiányzott az informatikai háttértudás.

Múlt hétvégén szerveztünk egy kirándulást a környéken. 2 Stuttgart melletti városban néztük meg a karácsonyi vásárt. Esslingenben középkori, Ludwigsburgban pedig barokk vásárt tartanak. Meseszerű volt mindkettő, bár a középkori vásár nekem inkább fesztiválhangulatot csinált, mintsem karácsonyit. A ludwigsburgi vásár az esti kivilágításban már meghittebb volt/lehetett volna, de ott meg akkora volt a tömeg, hogy inkább beültünk egy kocsmába. Móka-kacagás persze itt sem maradt el, no meg egy kis forralt bor. Képek oldalt láthatók.

Folyt. köv. otthon, 1 hét múlva;)

Tél(l)eső

Megérkezett ide is a rossz idő. A szép száraz, napos ősz után most aztán esik minden. Annyiban amúgy igazam volt, amikor az elején azt írtam, hogy mediterrán város Karlsruhe, hogy a főn szél miatt valóban többet süt a nap, és így Németország egyik legmelegebb városa. Az otthoninál is jó pár fokkal melegebb volt eddig. Valószínűleg nem véletlenszerűen bökött a térképre III. Károly, amikor a nyári palotáját ide építtette. Ulmhoz képest, ami már szeptemberben nem látszott ki a ködből, itt reggelente sem volt túl párás a levegő. Remélem, ez a trutyi idő nem tart sokáig, mert még nem akartam felhagyni a biciklis életmóddal.

A múlt hét fénypontja az előrehozott „marketing karácsony” volt. Azért előrehozott, mert Alex, a kollégám elrepült Mexikóba a héten, és karácsonyig nem is jön vissza, úgyhogy ez volt az utolsó időpont, amikor mindenki ráért. És azért marketing karácsony, mert ez még csak a 7 fős marketing+account management csapat részére volt. A céges karácsony majd 17-én lesz.

Hétfő este volt a nagy ünneplés egy helyi étteremben. Fondue (fondü) volt a menü. Ezt én is Németországban próbáltam először, úgyhogy annak, aki nem ismerné, leírom, hogy kell elképzelni a dolgot. Van egy kerek asztal (lehet szögletes is:), mindenki kap egy vagy jobb esetben 2 pálcikát, amire a nyers húsokat kell feltűzdelnie, és az asztal közepére felállított Fondue „kempingtűzhely” fölé rakott tálban megsütni. Köretnek persze hoznak zöldséget, krumplit és különböző szószokat. Olyan ez, mint a téli tábortűz. Elég hosszadalmas, mire jól laksz belőle, de közben lehet beszélgetni, meg vitatkozni, hogy melyik kinek a pálcikája (persze mindegyik más színű, de valakinek még így sem ment a beazonosítás.:) A fondue svájci találmány, és valószínűleg emiatt is elterjedtebb errefelé. Nekem nagyon tetszik, úgyhogy majd otthon is meghonosítom;)

Négy órán át folyt a beszélgetés, miközben rengeteg érdekes dolgot megtudtam a kollégáimról, meg arról, hogy milyen volt a 90-es években fiatalnak lenni Németországban. (Az átlagéletkor 34 körül van, én vagyok a legfiatalabb ebben a csapatban.) Megint előjött a Kelet-Nyugat téma is. Alex története nagyon érdekes. Róla például kiderült, hogy a szülei Bulgáriából adoptálták, és Kelet-Berlinben nőtt fel. Most 30 éves, így a fal és annak leomlása élete szerves része volt.

Erről a fiúról még azt érdemes tudni, hogy mexikói barátnője van, aki az én elődöm és egyben utódom is a munkahelyen. Történetes a leányzó itt tanult, majd nyáron felvették erre a gyakornoki állásra, amit most én csinálok. Aztán egy betegség miatt vissza kellett mennie Mexikóba, így jött az AIESEC, majd pedig én a képbe. Közben virtuálisan folyamatosan jelen volt az irodában, mert minden lehetséges csatornán keresztül kapcsolatban vannak Alex-szel. Értsd: iPhone, iPad, Laptop, telefon. Ez elég kulturális sokk volt nekem az elején, hogy ilyet lehet. De most már elsiklik a fülem mellett, amikor az iroda csendjét időről-időre megszakítja egy kis spanyol enytyem-penytyem. Ami a legviccesebb, hogy még a videót is használják. Márpedig amikor mi nagyban dolgozunk, akkor Mexikóban éjszaka van, így bár nem láttam, de tudom, hogy volt, hogy Alex az alvó barátnőjét nézte naphosszat. Kicsit beteg, de ez a 21. század:) Kíváncsi vagyok erre a lányra. Január végén érkezik, nekem kell majd betanítanom.

Az estére visszatérve volt még ajándékozás is. Nos, ez volt a legviccesebb rész. Nem a szokásos kalapból húzós felállás volt, hanem amolyan szocialista rendszer. Mindenki vett valamit, amit aztán beraktunk a közösbe. Majd mindenkinek jutott valami, de itt még mindig nem lehetett hátradőlni. Ekkor indult a 20 perces harc. Dobókockával játszva vándoroltak az ajándékok jobbra-balra, keresztbe-kasul. Közben persze kibukott, hogy kinek mi tetszik, és mi kevésbé. A legnépszerűtlenebb, ámde legviccesebb ajándék egy aranyozott műanyag fürdőkádba csomagolt szett volt, benne nagyi-fürdőolaj és szivacs. Mondanom sem kell, ez is Alextől származott. Ettől az ajándéktól persze mindenki szabadulni akart. Végül nekem mozijegy jutott, aminek nagyon örültem.

A karácsonyi vásárokról majd legközelebb írok. Remélhetőleg addigra eláll az eső, vagy legalábbis hóra vált.