Karácsony előtt

Karácsony előtti utolsó bejegyzésemet írom. Ugyan már egy hónapja megy a karácsonyi ráhangolódás: karácsonyi vacsik, vásár, miegymás. Igazán mégsem csapott meg az ünnepi hangulat. Ezt egyrészt a rémes idő számlájára írom. 2 hete folyamatosan esik az eső, minek következtében megint sikerült összeszednem valami vírust, úgyhogy a hangom elmenőben van. Másrészt ezer más dolog vonja el a figyelmem. Olvasom, hallom az otthoni híreket, és hogy is mondjam, talán egy nagy sóhajjal tudnám leginkább kifejezni, amit érzek. Nem akarok politikáról írni, de kíváncsi vagyok, hogy otthon majd ki mit mond, hogy látjátok a történéseket. Minden nap olvasom az indexet, origót, és megmondom őszintén nem értem, hogy mit akarunk elérni. Ha azt, hogy kiváltsuk a körülöttünk lévő nagyhatalmak és az EU rosszallását, akkor azt hiszem, elég jó úton haladunk.

Tegnap volt a céges karácsonyi buli. Kulcsszavakban: a legnyereségesebb negyedév a cég történetében (azért vágjátok, hogy ez az az időszak, amióta itt vagyok;), forralt bor és ítéletidő, díjkiosztó, grillezett zöldségek, saslik és hamburger vacsorára (az utóbbi nagyon népszerű volt), nagyjából mindenki ott volt (még a takarítónő is), sok nevetés és számomra pár érdekes beszélgetés. Amelyek közül kettőt emelnék ki, mindkettő Magyarországgal kapcsolatos. Egyrészt a könyvelőnkkel egy immár nyugdíjas hölggyel, aki korábban operaénekes volt, beszélgettem hosszabban. A rendszerváltásról volt a téma, hogy ő akkor pont Magyarországon volt 89-ben, sőt egy kórussal fel is léptek a parlamentben a nagy napon, és hogy ez milyen életre szóló élmény volt számára, igazi történelmi pillanat. Másrészt a cégvezetővel beszélgettem egy kicsit, akinek az édesanyja magyar származású, pontosabban dunai sváb. Mór környékén élnek még rokonai. Ez a férfi a „legjobb pasi a cégben”. Korban 40-45 között tippelném, családapa, és rettentő sármos. No, de visszakanyarodva a témához. Mi kis ország vagyunk, ezért nyilván nem sokat tudnak rólunk, ha mégis akkor többnyire kedves miniszterelnökünk nevét, és a médiatörvényt említik. És sajnos mindkettőhöz elég negatív kép társul. A gazdasági helyzetünket nem látják innen, ami nem csoda, mert lassan már nincs is gazdaságunk.De a lényeg, amit mindkét beszélgetésből leszűrtem, hogy a rendszerváltás környékén még elég pozitív kép élt rólunk, főleg a Horn Gyula-féle határnyitás volt az, amivel elnyertük a tiszteletet. Most viszont volt olyan helyzet, amikor úgy éreztem, ciki magyarnak lenni. Ennek ellenére mindig hangoztatom, hogy haza fogok menni, mert magyarként csak ott tudom elképzelni a jövőt. Ami belegondolva az otthoni helyzetbe, és az itt kínálkozó lehetőségekbe (munkaerőhiány van egész Németországban!), mártírságnak tűnhet.

Ami az elmúlt hetet illeti, volt még egy aiesec karácsonyi vacsora is. Ugyanabba az étterembe mentünk, ahol a marketinges kollégáimmal is voltam. Badischer Braushaus a neve a helynek. Helyben főzik a sört és persze a badeni tradicionális ételeket. A sör nagyon finom, a kaját viszont nem cserélném le az otthoni ízekre. Errefelé az ún. Spätzle számít hagyományos ételnek. Ez nokedlihez hasonlító tésztaféle. És ehhez eszik a nehezebbnél nehezebb húsokat. Jó hangulatú este volt.

Kedden részt vettem egy aiesec által szervezett állásbörzén is. A célcsoport az informatikusok voltak, de azért én is átcsúsztam a szitán. Elsősorban az előadások érdekeltek, azok közül is a játék lokalizációval kapcsolatban prezentált egy karlsruhei online játékokat gyártó cég. Sajnos nem sok újat mondtak, sőt utólag megnéztem a magyar weblapjukat, és még helyesírási hibát is felfedeztem. A többi előadás érdekesebb volt, de ott meg nem mindig értettem a dolgokat, mert hiányzott az informatikai háttértudás.

Múlt hétvégén szerveztünk egy kirándulást a környéken. 2 Stuttgart melletti városban néztük meg a karácsonyi vásárt. Esslingenben középkori, Ludwigsburgban pedig barokk vásárt tartanak. Meseszerű volt mindkettő, bár a középkori vásár nekem inkább fesztiválhangulatot csinált, mintsem karácsonyit. A ludwigsburgi vásár az esti kivilágításban már meghittebb volt/lehetett volna, de ott meg akkora volt a tömeg, hogy inkább beültünk egy kocsmába. Móka-kacagás persze itt sem maradt el, no meg egy kis forralt bor. Képek oldalt láthatók.

Folyt. köv. otthon, 1 hét múlva;)